Biszmi-Lahi ar-rahmáni r-rahím


A wudu' és az ima

  Az imát rituális mosdás az ún. wudu' előzi meg, ezt  a szándék kinyilvánításával kezdjük. Atawaddau qurbatan ila-Llahi ta'ála, vagyis elvégzem a wudu'-t Allahhoz való közeledés céljából. Ezután 3x megmossuk az arcunkat jobb kézzel homloktók állcsúcsig, majd szintén 3x a jobbkezünket a bal kézzel könyöktől lefelé, ebbe maga a könyök is beletartozik, ez után annélkül hogy újabb vizet eresztenénk a nedves jobb kezünkkel végigsimítjuk a hajunkat a fejtetőtől a homlokig, majd szintén a nedves jobb kezünkkel a jobb lábfejünket töröljük végig a körömtől a bokáig, végül ugyanígy teszünk bal kezünk segítségével a bal lábfejünkkel. Ezzel elvégeztük a wudu'-t.

  Jöhet ez után az ima. Először is kiválasztunk egy tiszta helyet ahol felállunk a qibla (Mekka) irányába fordulva, majd kinyilvánítjuk szándékunkat az ima elvégzésére. Usszalli fard ...(itt az adott ima nevét mondjuk) qurbatan ila-Llahi ta'ála, elvégzem a pl. déli imát Allahhoz való közeledésért. Ez után megtesszük a takbíratu-l-ihrámot, vagyis kimondjuk, hogy Allahu akbar, miközben a két kezünket nyitott tenyérrel a fülünk mellé emeljük. Álló helyzetben a folyamatosan a leborulás helyét nézve elmondjuk a Koránból a Megnyitó szúrát majd egy más koránverset, majd lemegyünk a rukú, vagyis a meghajlás állapotába, miután a takbíratu-l-ihrámhoz hasonlóan Allahu akbart mondunk. Meghajlunk oly módon hogy törzsünk vízszintes legyen derékszöget bezárva lábunkkal, miközben a térdünket fogjuk. Ebben az állapotban 3x elmondjuk a Szubhána rabbí al-azím (magasztaltassék a hatalmas uram) kifejezést, majd Szami Allahu liman hamidah (Allah hallja azt aki hálát ad neki) mondása közben felegyenesedünk, egy kicsit várunk, hogy egy újabb takbírral (Allahu akbar mondása) bevezetve leboruljunk a földre. A leborulás állapotában a lábak nem emelkedhetnek fel a földről, vagyis a homlok a két kéz mellett a térdeknek és a lábfejeknek is érninteniük kell a földet. A leborulás állapotában a Szubhána rabbí al-a'la (magasztaltassék a magasságos uram) kifejezést mondjuk el 3x. Ez után felülünk és rövid ülés után az előbb említett módon megismételjük a leborulást. Ezzel véget ért egy raka vagyis az ima egy egysége. A 2. leborulást követően takbíra kíséretében felállunk és hozzákezdünk a 2. rakának ami ugyanúgy történik mint az első csak lehetőleg a Megnyitó szúra után egy más koránfejezetet mondunk el mint az elsőben. A 2. raka végén nem állunk fel, hanem ülve maradunk és elmondjuk az ún. tasahhudot: Al-hamdu li-Llahi. Ashadu an lá iláha illa-Lalahu wahdahu lá saríka lah, wa ashadu anna Muhammadan 'abduhu wa raszúluhu. Allahumma szalli 'alá Muhammadin wa áli Muhammad. Magyarul:(A hála Allahot illeti. Tanúsítom, hogy nincs más isten csak az egy igaz Isten, ő az egyetlen nincs neki társa és tanúsítom, hogy Mohamed az ő szolgája és küldötte. Ó Istenem magasztald Mohamedet és Mohamed háza népét.)

Ha az ima csak két rakából áll, ilyen a hajnali ima, akkor a tasahhud után elköszönünk a következő képpen: Asz-szalámu 'alajka ajjuhan-Nabijju wa rahmatu-Llahi wa barakatuhu. Asz-szalámu 'alajná wa 'alá 'ibáli-Llahi szálihína. Asz-szalámu 'alajka wa rahmatu-Llahi wa barakátuhu. (Béke legyen veled ó próféta és Allah kegyelme és áldása. Béke legyen velünk és Allah igaz szolgáival. Béke legyen veled és Allah kegyelme és áldása.) Végül ülő állapotban 3 takbírt teszünk.

Ha az ima 3 vagy 4 rakából áll, akkor a tasahhud után felállunk és még 1 vagy 2 rakát imádkozunk melyekben csak a megnyitó szúrát mondjuk el. Ez után mondjuk el a tasahhudot és köszönünk el a már említett módon.

A már említett 2 rakás hajnali imán kívül a naplementi ima 3 rakából áll az összes többi a déli délutáni és esti imák mind 4 rakásak.